Az INTERREG
Közösségi
Kezdeményezés programok elõfutárai
Határ menti
programok az
1995-2003 közötti
idõszakban
Az Európai Unió az 1990-es évek eleje
óta egyre nagyobb figyelmet
fordított a határon
átnyúló fejlesztések
támogatására, mind saját
belsõ és külsõ határain, mind a leendõ
EU-tagországok határ menti
térségeiben.
A határ menti együttmûködések
ösztönzését
szolgáló INTERREG
IIIA-programok elõfutárának – illetve
felkészülési
eszközének –
a Phare Cross-border Co-operation (Phare CBC) program tekinthetõ. A
Phare CBC-program a határon
átnyúló kapcsolatok
fejlesztését, a határ
menti térségek viszonylagos
elmaradottságának
felszámolását és a
határok
"átjárhatóságának"
könnyítését
támogatja.
Magyarországon az 1995-ben a magyar-osztrák
határszakaszon indult,
majd a román, szlovén, szlovák
határra is kiterjesztett
együttmûködési programok
keretében eddig 135 millió euró
összegû
Phare-támogatás került
felhasználásra. 1999-2000-ben valósult
meg az
a CREDO elnevezésû, több országot
érintõ Phare-program, amely többek
között Magyarország és
Szlovákia, illetve Magyarország és
Ukrajna
között teremtett
együttmûködési lehetõséget.
2003 júliusában
Magyarország és Ukrajna között
létrejött egy Kísérleti
Kisprojekt
Alap is.
Szlovákiában
1995 és 2002 között 57,25
millió euró összegû
támogatást fordítottak
a fejlesztésekre a Phare CBC
együttmûködés keretében. A
forrást
leginkább a környezetvédelmi (46%)
és a közlekedési (21%)
beruházási
projektek megvalósítására
használták fel.
1996
óta Ukrajna is részt vesz a TACIS
Határon Átnyúló
Együttmûködés
Programban. A TACIS-támogatást a volt
Szovjetunió európai területein
létrejött országok, így
Oroszország, Ukrajna, Belorusszia és Moldova
veheti igénybe. 1996 és 2003
között Ukrajna a határral kapcsolatos
infrastruktúra, a környezetvédelem
és a határtérségek
fejlesztése
terén részesült európai
uniós támogatásban.
Az INTERREG
programok jelene és jövõje
2004-2006
Az
Európai Unió
bõvítésével a
magyar-szlovák-ukrán
határterületen a
Phare határon átnyúló
együttmûködéseket
támogató programokat az
INTERREG IIIA Magyarország-Szlovákia-Ukrajna
Szomszédsági Program
váltotta fel.
Az
INTERREG Közösségi
Kezdeményezés 1990 óta
mûködik. Célja elsõsorban a
gazdasági és társadalmi
kohézió erõsítése a
határ menti
együttmûködések
támogatásával, valamint az
Európai Unión belüli és
kívüli tagállamok
közötti együttmûködés
elõsegítése. A
Közösségi
Kezdeményezéseket, mint az egész
európai térség fejlesztése
és
kohéziója szempontjából
alapvetõen fontos együttmûködési
területeket
támogató programokat az Európai
Bizottság javasolja a tagállamoknak.
Egyben meghatározza a kezdeményezések
átfogó céljait és
prioritásait
és az ezekhez rendelt pénzkeretet, amelyek
alapján az elõre definiált
határ menti és
makrotérségeket alkotó
EU-tagállamok közös, részletes
javaslatot nyújthatnak be az Európai
Bizottsághoz. A programok
szabályszerû
végrehajtásáért
és a kezdeményezések
céljainak
megvalósulásáért a
tagállamok által programonként
felállított közös
Irányító
Hatóságok felelnek.
Az
INTERREG III Közösségi
Kezdeményezés célja, hogy –
a meglévõ
intézményi és gazdasági
kapacitás fejlesztése, a
határterület
gazdasági potenciáljának
növelése és a meglévõ
határon átnyúló
együttmûködés
erõsítése érdekében
– a határrégióban
élõ emberek
és az ott mûködõ intézmények
közös projekteket fejlesszenek ki és
valósítsanak meg. Az INTERREG III programoknak
három alapvetõ formája
létezik: a határ menti
együttmûködés (INTERREG IIIA), a
transznacionális együttmûködés
(INTERREG IIIB) és az interregionális
együttmûködés (INTERREG IIIC).
2007-2013
A
következõ programozási idõszakban a jelenlegi
INTERREG Közösségi
Kezdeményezés
önálló
célkitûzéssé válik majd
„Európai Területi
Együttmûködés” néven.
A határ menti együttmûködés fõ
irányvonala azonban továbbra is a kis-
és
középvállalkozások, a
turizmus, a határon átnyúló
kereskedelem, a kultúra, a közös
környezetvédelmi
tevékenységek fejlesztése, a
határon átnyúló
közlekedési és
információs hálózatokhoz
való hozzáférés
javítása, a
határon átnyúló
víz- és
hulladékgazdálkodás
javítása, valamint a
közös egészségügyi,
kulturális és oktatási
struktúrák kialakítása
marad.
Magyarország-Szlovákia-Ukrajna
Szomszédsági Program 2004-2006
Az INTERREG IIIA programok forrásai
révén lehetõség nyílik a
nagyobb,
határ menti fejlesztések
szempontjából
kulcsfontosságú projektnek
minõsülõ beruházások, illetve a kisebb
méretû, intézmények és a
határ
különbözõ oldalán élõk
együttmûködésének
támogatására is.
A
program
fõ céljai:
-
a
fenntartható gazdasági és
társadalmi fejlõdés
elõsegítése a határ
menti területeken;
- a környezetvédelem, a
közegészségügy és a
szervezett bûnözés
megelõzése, illetve felszámolása
terén jelentkezõ problémák
közös
megoldása;
-
hatékony és biztonságos
határok megteremtése;
-
az
emberek közötti
kapcsolatépítés
ösztönzése.
Finanszírozás
A
Szomszédsági Program
finanszírozása Magyarországon
és Szlovákiában az
Európai Regionális Fejlesztési
Alapból és a nemzeti
társfinanszírozásból,
Ukrajnában a TACIS-programból
történik. 2004-2006
között a program
megvalósítására nemzeti
társfinanszírozással együtt
Magyarország 19,1 millió, Szlovákia
12,6 millió eurót
használhat fel, míg Ukrajnának
megközelítõleg 4,5
millió euró áll
rendelkezésére.
Fejlesztési
területek
-
gazdasági együttmûködés;
-
intézményi
együttmûködés;
-
mikroprojektalap (helyi közösségek
közötti, illetve kulturális
együttmûködések);
-
környezetvédelem és
kapcsolódó kisebb
beruházások;
-
természetvédelem;
-
kisléptékû közlekedési
és telekommunikációs
infrastruktúra-fejlesztés.
Támogatásra
pályázhatnak olyan non-profit jogi
személyek, gazdaságfejlesztési
témákban kis- és
középvállalkozások, amelyek
az együttmûködésbe
legalább egy szomszédos országbeli
partnert bevonnak az érintett
határrégiókból,
és székhelyük vagy egy helyi
fiókjuk e térségben
mûködik.
A
határrégió területe
Magyarországon:
Gyõr–Moson–Sopron megye,
Komárom–Esztergom megye,
Pest megye, Nógrád megye, Heves megye,
Borsod–Abaúj–Zemplén
megye, Szabolcs–Szatmár–Bereg megye
valamint Budapest
fõváros;
Szlovákiában:
Pozsony megye (Bratislavský kraj), Nagyszombat megye
(Trnavský kraj),
Nyirtra megye (Nitriansky kraj), Besztercebánya megye
(Banskobystrický kraj), Kassa megye
(Košický kraj) és Eperjes megye
(Prešovský kraj);
Ukrajnában:
Kárpátalja megye (Zakarpatia oblast).
|